A VicenTerra TYCHO BRAHE „Fekete Máté” segítségével elmagyarázzuk, eszik –e vagy isszák, egyáltalán mi az, hogy GMT komplikáció?
A svájci Jura kantonból érkezett óra nevében a „Máté”-t egy magyar származású, Genfben élő marketing szakember után viseli. A tokban balra zárt számlap alatti apró, de ékesen kidolgozott földgömb, nem más, mint egyfajta „nagyvonalú” GMT komplikáció.
Hogy mi a GMT?
A rövidítés a greenwichi középidőre, avagy „Greenwich Mean Team” időzónára mutogat, miközben valójában legfeljebb, ha szimbolikusan kötődik hozzá. Ez angol város 1884-ben lett a kiindulási alap, a „zéróidő”, amihez képest a föld távolabbi pontjai több – kevesebb idővel, de előrébb vagy épp hátrább járnak az aktuális nap folyásában. Most ebben a szent pillanatban is. Anélkül, hogy mélyebben besüppednénk annak fejtegetésébe, hogy miért is van Moszkva 2 órával előrébb, Los Angeles viszont 9 órával hátrébb az időben, mint hazánk, egyszerű magyarázatot adhatunk, a mind a mai napig használatban lévő zónaidők alkalmazásával. Ezekkel leírhatjuk, hogy Magyarország a GMT+1, Moszkva a GMT+3, Los Angeles a GMT-8 időzónába esik. E kvázi időhatárokat alapvetően a hosszúsági körök jelölik ki, a gyakorlatban azonban sokkal inkább igazodnak országhatárokhoz. Vagy egy olyan szövetségi állam esetén, mint az USA, mely szinte földrésznyi területen terpeszkedik, az egykori államhatárokat követik.
A GMT ehhez képest egy karóra esetén azon komplikációra, ha tetszik funkcióra utal, amely képes egyszerre két időzónát, ráadásul összehangoltan megjeleníteni egyetlen számlapon. Márkától, illetve modelltől függőn ezt változatos módon teszik, bár kétségtelen, hogy a legelterjedtebb és talán a leghasznosabb megoldás a Rolex GMT óráiról jól ismert plusz egy, avagy a „GMT mutató”.
Amíg a „rendes” óramutató az egyik időzónának megfelelő pontos idő szerinti órára bök, addig a GMT kar egy másik tetszőleges, a felhasználó által kiválasztott időzóna szerinti órát jelöli. A lényeg, hogy egyszerre leolvashatjuk róla, mennyi a pontos idő a Földbolygó bármelyik kettő, akármilyen távol eső pontján, feltéve, ha előtte tudjuk, milyen időzónába esik az egyik, s ami még fontosabb, hogy hozzá képest melyikbe sorolt a másik.
Ez így talán összetettnek hangzik, ám a gyakorlat végtelenül egyszerű. S bár szeretné elhitetni velünk a koronát viselő márka, hogy mindezt ő találta ki, legjobb tudásunk szerint megelőzte őt a Glycine márka Airman modellje 1953-ban. Az első Rolex GMT bemutatásának éve 1954.
Majd ki később, ki hamarabb, de minden valamire való márka bemutatta a saját GMT megoldását. Magát az ötlet szeretik alapvetően a polgári lakosság számára is elérhetővé vált ide – oda röpködés fellendüléséhez, avagy az 1950-es évekhez kötni, mégis korábbról ered. Többek között az IWC is készített, már hamarabb, hasonló lehetőséget kínáló zsebórát, amibe nemes egyszerűséggel két különálló szerkezetet szereltek. Egyik oldalra fordítva a vekkert az egyik időzóna, a másik oldalon egy másik volt olvasható. Persze összehangolt működésről ez esetben szó sem volt. Hiszen a modern GMT komplikáció trükkje éppen az, hogy egyrészt egyetlen integrált szerkezet felel, kettő idő kijelzésért is.
Másrészt bár az óramutató(k) egymáshoz képest eltéríthetők (GMT plusz vagy mínusz), a percmutató minden időzónában ugyanúgy „ketyeg”. Ugráljunk tehát bármily gyorsan a földrészek között, könnyedén tekergethetjük hozzá akár az óramutató, akár a GMT tudáshoz szánt plusz egyet, a percre pontos idő mindig, és a fenti machinálástól függetlenül a rendelkezésünkre áll.
VicenTerra TYCHO BRAHE GMT BLACK MATE – Ezt akkor most mégis hogyan olvassuk le?
Jogos a kérdés, hiszen a képeken látható óra esetében sehol a kiegészítő mutató. Helyette földgömböt kapunk. Amin 5 óránál, a római V hegye pont oda mutat, ahol a földön jelenleg delel a nap. Balra a 6AM jelöli, hol van reggel hat, míg a jobbra eső 6PM megmutatja, hogy a glóbus mely részén üt 18:00-t.
A tokot megfordítva, egyrészt a szerkezet, valamint a „hátsó ablakban” látható, hogy a föld mely részén van épp éjfél. A földgömb az óra mutatók járásával összehangolva forog, illetve a különálló gombbal is állítható. És hogy mindez mégis mire jó?
Nos, nem kell mindig minden mögött az értelmet keresni.