Belépő szinten, a régebbi, de még viselhető darabok 600 ezer forinttól kezdődnek. Az újabb és komplikáltabb szerkezettel, nemesfém tokkal szereltek akár a 60 milliós árat is elérhetik. Átlagosan 2 – 6 millió forint között már elég komoly „schaffit” kaphatunk.

A márka modelljei (a luxusórák piacán legalább is) az alsó – közép szegmensbe esnek. Ez egyrészt kisebb presztízst jelent, ugyanakkor könnyebb őket eladni is a használtóra piacon, hiszen szélesebb a halmaz, akiknek telik rá. A nemesfémből készült változatok, mint jellemzően minden, ami nemesfémből készül, jól őrzik értéküket. Napjainkban az IWC órák iránti kereslet, illetve a köréjük épített imázs erősödő, pozitív képet mutat, köszönhető ez talán a Formula 1 évek óta világverő csapatának is, hiszen az aktuális világbajnok csuklóján minden versenyhétvégén ott figyel egy külön neki készített, extrémen egyedi Big Pilot.

Ráadásul tavaly, 2018-ban lett 150 éves, amire igen sok új, menő kiadással készültek. A márkanév amúgy egy rövidítés. IWC, azaz International Watch Company, és illik mögé biggyeszteni a németesen csengő Schaffhausen nevet. Érdekessége, hogy egy amerikai, az órás iparban egyébként jártas vállalkozó alapította 1868-ban. Schaffhausen, a székhelyül szolgáló város, Svájc nyugati részébe esik, mely vidéken akkortájt nehezebb körülmények között éltek az emberek. Az órakészítés egyáltalán nem volt honos a tájon, nem úgy, mint a kelet – svájci városokban, ahol az összes többi „nagy” óramárka székelt. Emiatt a korabeli bérek, az adók és járulékok is jóval alacsonyabbak voltak, mint az egyébként már „bejáratott” óragyártó területeken. A márka története meglehetősen amerikai módon, a nagyobb profit érdekében bontotta ki szárnyait. Szintén az amerikai vezetés hatására született meg, egyből a kezdeti időkben, az egyébként bizonyos szempontból korszakalkotó újítás, az első „digitális kijelzővel” szerelt óra, 1885-ben. Na ne higgyük, hogy az UFO-k elhozták a 20. század technikáját a kicsit német, kicsit amerikai, de ma már abszolút svájci órásoknak. A kifejezés annyit tesz, hogy a mai, digitális kijelzővel megáldott órákhoz hasonlóan, nem mutatók mutatták az időt a számlapon, hanem tárcsákra festett arab számok, rendkívül leegyszerűsítve ezzel a pontos idő leolvasását.

Szinte pont úgy tudta az óra boldog tulajdonosa leolvasni az időt 1885-ben, ahogy mi mindannyian tesszük 2018-ban a telefonunkról, a számítógépről vagy a médiaboxról. Az újítás amúgy akkor nem hozta el a megváltást, s lássuk be, mai szemmel is furcsán fest, ezzel együtt, a 150. évforduló alkalmából megint elkészítették a 1885-ös verzió előtt tisztelgő kiadást, igen szépre sikerült, zománcból készült számlappal, ami megint csak megér egy misét.

Az IWC, avagy egy „Schaffhausen” egyébként nem csak hangzásában németes, de az a bizonyos precízség szintén alapvető jellemvonása volt a márka óráinak. Jól mutatja ezt az 1940-ben megalkotott óraszerkezete, a „Caliber 89”, amelyek közül sok ma is hibátlanul működik, több mint 70 év elteltével. 1990 és 2007 között aztán ez a márka is, mint oly sokan, az alsóbb kategóriás óráiba ETA szerkezeteket épített, ami a luxusóra fogalomköréből igencsak kilóg. Nehéz feldolgozni, hogy miért kerül milliókba az óra, amiben egy 30-60 ezer forintért bárki által megvásárolható szerkezet ketyeg. Napjainkban azonban végre saját maga készíti szerkezeteit. Az IWC Grande Complication órákban 659 elemből álló, 71 köves szerkezet tud 17 különböző olyan funkciót, mint például az 500 évig előre pontos öröknaptár, a holdfázis kijelzés, avagy a percütő. A piacon ráadásul csaknem egyedülállóan az IWC órák tudnak 7 napos járástartalékot és automata szerkezetet is kínálni együtt.

A vállalt egyébként leginkább talán a Pilot órákkal került a köztudatba. Ez a rendkívül egyedi megjelenésű, a többi órához képest általában hatalmas (~46 mm), letisztult, egyszerű, óriási koronával szerelt óra a márka egyik legkeresettebb modellje, amelyet 1940-ben készített el először, s a megjelenése máig alig változott. Persze hasonlóan ismert és elismert a Portuguese széria, amelyik inkább a konzervatívabb, visszafogottabb elegancia kedvelőinek kedves. Egyébként az IWC kínálatában találunk a klasszikus nemesfém órákon felül különleges anyagokból, titániumból, bronzból készült darabokat is, mi több az IWC gyártotta az első titánium tokkal és titán „szíjjal” készült órát a 1978-ban.