1 millió forint alatt nem találni, és ehhez az árhoz közel is csak női, többnyire kvarc szerkezettel szerelt „olcsó” modellek akadnak.
A férfi órák, hasonló paraméterekkel inkább 3 millió forint körül kezdődnek. Az újabb generációs Patek Philippe órák átlagára 6 – 8 millió forinttól bőven a 30 millió fölé kúsznak, míg az igazán komoly, vagy különleges darabokért a 80 – 100 millió forintnak megfelelő eurót vagy dollárt is elkérnek. Egyes extrém ún. tourbillon szerkezettel szerelt óráikért (reméljük ülsz) 300 – 400 millió (!) forintot is ott kell hagyni a kasszánál, anélkül, hogy akár egy szem gyémánt is lenne a tokban, vagy a lunettán.
Értékállóság szempontjából a Patek kettős arcú. Egyrészt, mivel szinte mindegyik aranyból vagy valamilyen nemesfémből készül, s a „hagyományos” acél kivitel ritkább, az árát meglehetősen jól őrzi. Ráadásul mivel igen kis példányszámban készül, az egyes, nagyon keresett sportmodellek, a hivatalos kiskereskedelmi árukat mára meg is duplázták már, ami egy 6 milliós óránál azért nem kis szó. S ezzel együtt szinte lehetetlen belőlük ma szerezni. Ugyanakkor részben mert igen drága órákról beszélünk, másrészt, mivel a Patek Philippe maga a megkövült konzervatívizmus, az a fiatal, X és Y, esetleg Z generációs, kőgazdag réteg, aki manapság luxusórára költ, többnyire távol marad. Ezért a tulajdonodban lévő különleges Patek órát meglehet jó sokáig árulhatod majd, ha értékének megfelelő áron szeretnél túladni rajta. 20 – 30 – 30 év múlva viszont az unokádnak valószínűleg élete üzletét jelentheti, ha egy akkori árverésig sikerül sértetlenül megőrizni, minden papírjával s a dobozával együtt.
A Patek büszkén hirdeti magáról, hogy megalapítása óta folyamatosan, s jelenleg is az alapító családok tulajdonában és irányítsa alatt áll. Bár Patek, Czapek & Co. néven már készült óra 1839-ben is, a márka 1845-ben született, amikor a két névadó atya Antoine Norbert de Patek és Jean Adrien Philippe elkezdtek együtt működni. A cég a Patek Philippe & Co. nevet 1851 óra viseli. Ez a cég lett aztán, amelyik 1868-ban valószínűleg az első karórát elkészítette, de készített órát többek között az angol Viktória Királynőnek, ami meglehetősen megalapozta a cég hírnevét.
A márka a kezdetektől élen járt a komplikált szerkezetek területén is. Az elsők között kínált – mai kifejezéssel élve – GMT szerkezettel szerelt órát, amely egyszerre volt képes két különböző időzóna szerinti pontos idő megjelenítésére. 1925-ben mutatta be első öröknaptáras karóráját, mikor maga a karóra, mint jelenség is igen ritka és újdonságnak számított. A Patek órák már mutatták a napot, a hónapot, a dátumot, na meg a pontos időt, kezelve a február 29. napjával kapcsolatos időszakos „kilengéseket”. Ez a rajongás a mesterien összetett és bonyolult komplikációkkal telepakolt szerkezetek előállítása iránt máig nem fakult, bár nyilván többet gyárt a jóval egyszerűbb szerkezeteiből. Kínálatában nem ritka az öröknaptáras, holdfázis kijelzős, kronográfos szerkezet, ahogy akad percütő és tourbillon sem.
Az egyediség az egyetlen olyan kategória, ami – konzervatív jellege miatt – soha nem lesz a Patek órák barátja. Végletekig letisztult, egyszerű dizájn, ami igen keveset változott, ha tetszik a kezdetek óta.