Keresés a hirdetések között!

| Elfelejtett jelszó | Regisztráció | ÚJ HIRDETÉS (regisztráció nélkül)
Kell nekünk óraforgató egyáltalán? – 1. epizód
Kell nekünk óraforgató egyáltalán? – 1. epizód

Írta: RetekG. Megjelent: 2019-06-04 11:12:23


Merülhet fel a kérdés, különösen, ha automata-óra tulajdonos az ember. A vélemények megoszlanak. Sokaknak talán eszébe sem jut ezen morfondírozni, holott nem pusztán úri passzió az egész!



Frissítsük fel röviden a mechanikus szerkezetekről meglévő ismereteink legelébb! E szóhasználat itt most nem hanyag elírás. Meglehet nem általánosan ismert tény, de ma már a kézihúzással „táplált” időmérők számára is készül „forgató”! Mindez még inkább afelé mutogat, hogy bizony van veleje e témának. Lássuk tehát, hogy miért!

Hogyan is működik egy karóra, ami nem kvarc?

A „mechanikus” gyűjtőszó erre egyből frappáns válasszal szolgál. E kifejezés lényegében a mozgások és erőhatásokkal való tudományos gondolkozást, az erő- és mozgástant jelöli. Az efféle óra legfontosabb attribútuma tehát, hogy többnyire mindig mozog benne belül valami. Eltakart fogaskerekek, tárcsák, tengelyek; billegő, rezgő vagy épp fel és kitekeredő alkatrészek egész kis garmadája felel a mutatók folytonos keringőjéért, amit a számlapra pillantva bármikor megcsodálhatunk. De csak, ha e táncot fenntartó energiatartalékok a rendelkezésünkre állnak.



Sokkal mélyebben nem célunk elmélyedni a témában, pusztán csak amennyire feltétlen szükséges. A szóban forgó időmérők „meghajtásáért”, feltekert laposrugó felel. Ennek egyenletesen megfontolt kitekeredése során, a megfeszített állapotba hozott fém, illetve az abba zárt erő, átadódik a megfelelő alkatrészeknek, s az vibrálva, rezegve, fogaskerekeken át tekeredve szépen körbe pöckölgeti a mutatók mindegyikét. Az így felhasznált energiát természetesen előbb valahonnan nyerni kénytelen a szerkezet. A koronán, vagy felhúzókaron át, ujjainkkal felhúzható modellek esetén ezt mi magunk szolgáltatjuk.

Automatával a csuklón azonba, bár többnyire lehetséges, alapvetően felesleges beavatkoznunk a folyamatban. Helyettünk, egy az óratokba rejtett, s kellően nehézsúlyú rotor, vagy felhúzósúly forgása végzi el a „piszkos munkát”. Jobban belegondolva aztán ez így mégsem maradéktalanul igaz. Hiszen továbbra is az emberi kéz szolgáltatja a járáshoz szükséges löketet, épp csak nem a koronát tekergetve. Helyette a karunk össze – vissza lóbálásából fakadó lendület, összetett erőhatások formájában készteti mozgásra azt a bizonyos súlyt.

Bárhogy is történjék tehát, de hosszútávon mozgásban kell tartanunk szeretett időmérőnk. Ellenkező esetben, a járástartalék függvényében ugyan, de előbb – utóbb felhagy a rohanó percek számontartásával. Automata csuklóékünk testében a rotor eközben, mint sok más, tengelykörül tekeredő, műszaki tárgy, csapágyakon gördül, s ez többnyire kenést igényel. Hasonlókép kencében „úszik” mind a fogaskerekek tengelye, melyek egymásba kapaszkodva adják tovább a működéshez szükséges ellátmányt, a tárhelytől a felhasználás végső helyéig. Ilyen formán szinte valamennyi, ma létező szerkezet működéséhez elengedhetetlen némi olaj.

S hogy mindez hogyan kapcsolódik az óraforgatók szükségességének kérdésköréhez? A következő részből kiderül!


Következő rész: 2019.06.07.