Keresés a hirdetések között!

| Elfelejtett jelszó | Regisztráció | ÚJ HIRDETÉS (regisztráció nélkül)
BaselWorld 2019, élménybeszámoló - 2. rész
BaselWorld 2019, élménybeszámoló - 2. rész

Írta: RetekG. Megjelent: 2019-04-13 11:37:19


Véget ért, lecsengett az idei, évi rendes, a nemzetközi órás világ, talán még mindig a legnagyobb és legjelentősebb kiállítása. Lássuk, miről érdemes megemlékezni, bő három hét távlatából.


Persze mindennek ára van. Egy jobb, nem sok csillagos, de még elfogadható, kellemes, bár apró szállodai szoba 1 főre, 1 éjszakára 300 svájci frank, az nagyjából 81.000 Ft. Ebben csak reggeli, ami ugyan bőséges, és a pincérek közben végig mosolyognak, de tényleg. Persze ennyiért tehetik. Ugyanez 30 kilóméterrel távolabb, már egy német városban 50 euró, azaz 16.000 Ft. Meglehet ott már kevesebb a vigyorgás, de azért nem mindegy. Bár tegyük hozzá azt is, hogy idén a bázeli szállodai szobák mellé adtak egy bérletet, amivel valamennyi tömegközlekedési eszközt és korlátlanul használhattuk. Ez utóbbi főleg a buszokat jelenti, lévén a belváros és a bázeli vásárcsarnok között azzal, illetve villamossal lehet és érdemes is közlekedni. Mindkettő igen sűrűn, hétköznap és csúcsidőben szinte 2-3, max 5 percenként járnak. Tiszták, egyébként átlagosak, de rájuk felszállva senki se lepődik meg az öltönyös, nyakkendős, belépőkártyás, vásárra igyekvő magyarokon. Mi viszont meglepődtünk azon, hogy a buszon is, mindenki, akire ránéztünk visszamosolyog ránk. A busz persze a külsőbb városrészekbe is elvisz, főleg, ha első alkalommal pont a másik irányba sikerült felszállni rá. Egyre nagyobb rajta a tömeg, alig férünk, persze nincs kiabálás, lökdösődés, és még csak nem is büdös senki. Amikor már tényleg egy légy se tudna berepülni, megértjük miért. A megváltó felszabadulást a hangosbemondó hozza el. Vasúti pályaudvar, végállomás. Meg is ijedhetnénk, de nincs rá okunk. Immár ülőhely is jut, a busz fordul, és folytatja véget nem érőnek tetsző útját, immár a jó irányba. 15 perc, talán 20 a késés, mire a vásárra érünk. Cserébe viszont láthattuk a modernebb Bázelt. Ahol a gyerekkórház emeletein óriás nyulak próbálják jobb kedélyre deríteni a kis „vendégeket”, s bizonyára a húsvétra is célozgatnak picit. Az épületek itt már nem annyira patinásak, de még mindig tisztább, mint mondjuk Nyíregyháza belvárosa. A stílusuk egyébként egy az egyben olyan, mint itthon bármelyik „nagyobb”, azaz hasonló méretű és népességű város látványa. Épp csak sűrűbben beépítve, hiába, hegyvidék. No meg persze tisztábban tartva. A több mint fér órás, de inkább hosszabb buszozás alkalmával, az egyetlen zavaró tényező egy mentőautó szirénája volt.

Ha az ételek, italok áráról esik szó, az sem túlzottan drága. Persze nem is olcsó, de nagyjából a budapesti belvárosi árakhoz igazodik. 70 frank körül kijön egy jobb ebéd vagy vacsora, két főre, sörrel, borral. A jobb ebéd itt mondjuk egy kézműves hamburgert jelent. Az éttermi kínálat azért nem egyszerű. Olyan, hogy „svájci étterem”, így ebben a formában nincs. Találni viszont szinte minden utcában kettő török, indiai, thai, kínai, japán, libanoni és még ki tudja milyen nemzetiségű éttermet, ahol aztán, ha bírja az ember gyomra a fűszeres kaját, jókat ehet, az tény.

Akad persze gyorsétterem is, és pár kisebb büfé, ahol van sült csirke, meg szendvics, meg zöld saláta, sült krumplival, és agyő. Az biztos, hogy Bázel nem a gasztronómia fővárosa, legalább is nem úgy, ahogy ezt mondjuk Budapesten megszokhattuk. Ugyanakkor sehol egy nagyobb bevásárló központ vagy pláza. Ez is lehet az oka, hogy a majd minden épület földszintjén megtalálható, mindenféle apró üzletek megélnek. Köztük is rendkívül felülreprezentált a lakberendezés témára szakosodott. Az óvárosi részben nyilván minden harmadik üzlet óra vagy ékszerbolt. Hogy igaz –e, hogy a várás idejére egyébként mindenhol többszörösen árat emelnek, nem tudtuk meg. Az viszont biztos, hogy a kirakatokat bámulva, könnyen kiszámíthattuk, nem éri meg órát venni Bázelben, legalább is a vásár idején. A találomra kiválasztott modellek ára százezer forintokkal többre jött volna ki, mint amennyiért itthon meg tudjuk őket venni. És akkor még ott van az áfa s a vám, ha „megfognak” vele a határon. Ez utóbbira állítólag szakosodtak a hatóságok a vásár utolsó napjaiban, ám mi a reptéren, se a svájci, se a magyar oldalon efféle kérdéssel vagy atrocitással nem találkoztunk. A kutya se kérdezte meg, mennyi órát csempészünk haza. Persze bizonyára a csomagok átvizsgálása során szemet szúrt volna ha ott lapul pár fóliás Rolex, a koszos zoknik között. Akárhogy is, sehogy se érte volna meg. Az egyetlen, ami talán az ottani óravásárlás mellett szól, az a tény, hogy néhány olyan modell, ami itthon még nem elérhető, ott már az első kiállítási napon látható volt a kirakatban. Na persze nem a nagy márkák, „forró” modelljei. De ha megtetszik egy különleges Oris vagy Tudor, és nem győz az ember arra várni, amig landol belőle pár a hazai hivatalos vagy a szürke piaci használtóra kereskedők „polcain”, ott volt a lehetőség.

Egyébként a Baselworld maga továbbra is elvarázsolja az erre fogékony nézőt, egy pillanat alatt. A monumentális épület, ami többé – kevésbé helyt ad a rendezvénynek, valójában kettő. Egy nagyobb, a felsőkategóriás márkáknak fenntartva, és egy kisebb, ahova bőven befértek a függetlenek, a kicsik, a kevéssé ismertek. Mindkettő több emeletes. A főszereplőknek, értsd. Rolex, Hublot, Patek Philippe, Zenith, Tag Heuer, Bulgari, és a többi hasonszőrű márkának fenntartott, elsőszámú csarnok egy jelentős része, jellemzőn az emeleti szekciók azonban, szinte kongtak az ürességtől.

A földszinten, ahova a legalább 10 db, intelligens beléptető kapun át először lép az ember, ebből egyébként mit sem venni észre. A belépő kártyák QR kódjára nyíló, menő sorompókat megközelítve, egyből szemet szúrnak a fent sorolt márkák letaglózó, különálló épületei, mintegy város a városban hangulatot keltve. Beljebb sétálva aztán, már fogy a tömeg. A tér egyik felét egyszer csak egy étterem – kávézó szerű placc foglalja el. Majd kicsit odébb egy hasonlóan nagy területet harap ki sajtónak fenntartott terület, ahol asztalokkal, kávéval, teával, különálló, zárt boxokkal igyekeztek kiszolgálni, főleg az online média és a bloggerek igényeit. Vagy inkább elfedni, hogy bizony ott kellene hogy álljon mondjuk az Omega, legalább akkora standja, mint amit a Rolex húzott fel, valamivel közelebb a bejárathoz.

A belépőjegy sem olcsó. A teljes „bérlet” 150, a napi jegy 63 svájci frank, azaz 40 és 17 ezer forint. A sajtó belépő egyetlen valódi előnye, hogy nekünk a fenti összeget nem kellett kifizetni. Ingyen jöhettünk – mehettünk minden nap, egész nap. Sőt, a kiállítás ajtajai hat óra tájt zártak, de a sajtós nyakba akasztóval ezután is jártunk – keltünk az épületben. A péntek ugyanis a márkák által szervezett kisebb – nagyobb „házibulik” időszaka. Már hat óra előtt ellepik a mindenféle luxusautók, mikrobuszok, vagy épp emeletes buszok a vásárcsarnok „hátsó bejáratát”. Mindegyiken egy – egy márka logója vagy neve felpingálva. A Breitling több nagy városi busszal szállította, az általuk szervezett partira a meghívottakat.

Az Hublot ehhez képest sokkal exkluzívabb, teljesen lesötétített kisbuszokkal tette ugyanezt. A kis, független márkák, mint az Artya egy afféle „osztálytalálkozóra” emlékesztető összeröffenésre invitált, a nappali kiállító standja környékére, szó szerint. Megnéztük, de sokáig nem időztünk. Megmutatták a legdrágább modelljük, ami egy kézzel vésett, teljesen platina tokos, percütős egyedi darab, mindössze 300.000 euróért. 96 millió forint.

Ehhez képest a talpon álló hangulat, és a száraz szendvics kissé „soványnak” tűnt. Persze a gesztust értékeltük. Ellenben az Oris a belvárosban, a vásárcsarnoktól pár száz méterre bérelt ki egy klub helyiséget, ahol este nyolctól hajnalig ment az erezd el a hajam. Étel, ital ingyen, persze kizárólag meghívottaknak. Ötletes megoldással, végtelen mennyiségű pattogatott kukorica fogadta a vendégeket, majd fokozatosan hozták a mini hot-dogok, mini hamburgerek, mini pizzák és mini gyrosok garmadáját. Éjfél után pedig, mindenféle aprósüteményekkel kényeztettek.

Ez utóbbi egyébként fene mód finom volt. A cseh – magyar – finn – portugál különítmény jelentjük, egyetlen szemet se hagyott kárba veszni. Közben a színpadon több órás, élő zenés show tombolt, mindenhol Oris medvék, amikkel mindenféle hibbant fotókat készíthettek, a szintén ingyenes sör, bor, pezsgő és gin tonic hatására egyre jobb kedvre derült vendégek.

A rendezvényen természetesen végig jelen volt az Oris vezérigazgatója is, akinek egy félreértés okán szemére vetettük egy már szintén nem szomjas, cseh és finn, ad hoc szerveződött triumvirátust vezetve, hogy miért Omega órában van. És ennek ellenére nem javasolta, hogy távozzunk édesanyánk irányába, ellenben levette az általa viselt, nyilván Oris modellt és ide adta, hogy de pedig az van rajta. Ezzel aztán jót kacagva próbáltunk fotókat készíteni, persze a kedvezőtlen fény és látási viszonyok okán ennek túl értékes eredménye nem lett. S bár volt olyan javaslat, talán épp a mi részünkről, hogy az órát azért csak meg kellene tartani, végül visszaadtuk, és mind jót derültünk az egészen.


Következő rész: 2019.04.16.
Előző rész: BaselWorld 2019, élménybeszámoló - 1. rész